Az egyik kedves ismerősömmel beszélgettünk, és tapasztalatokat beszéltünk meg…
Olyan nehéz a nevelés… a fegyelmezés… szeretném jól csinálni… Hogy lehet? (Nyári szünetben főleg aktuális, mikor mindenki itthon van, és gyűrik egymást, és a szülőket, legfőképpen anyát, aki velük van otthon…)
Igen…. én is átérzem ezt. Mikor teszel jót? Mikor teszed úgy, hogy ne sérüljön a gyerek, és ne legyen „rossz” gyerekkora?…. Ne legyek „rossz” anya?….
Jaj, ez olyan nehéz… én is sokat gondolkodom ezen…. és próbálkozom jól csinálni… de van, hogy zsákutcába futok én is… és akkor csak ülök, és nézek, hogy ezt most megint lehetett volna jobban csinálni, hisz ha nem azt mondom, ha nem azt teszem….
Aztán eszembe jut, hogy a gyerek nagyon jól tudja, hogy hova érkezik, kik lesznek a szülei, miért oda érkezik…. tanít, gyógyít, szeretetet közvetít, áldást ad….
Amikor egy-egy érdekes helyzet előtt vagyok, próbálok nem annyira bevonódni érzelmileg, és megbeszélni velük, főleg, hogy már nagyobbak…. de ezt néha nehéz magammal lemeccselni…
Aztán ha sikerül, akkor cukik, mert mondják, hogy jó, hogy megbeszéltük…
De, ezt néha nehéz kivitelezni, mert már a saját akaratukkal nem mindig hallanak meg, és ez csak fokozódik majd….
Ami még bevált nálunk, és erre nagyon figyelek, hogy emberként, egyenrangú félként tekintünk rájuk.
Nem „fentről” beszélünk velük, és nem osztjuk őket.
Nyilván van olyan helyzet, amikor nekünk kell a döntéseket, a szabályokat meghoznunk, a kereteket meghúzni, megtartani. De ez valahol ott kell lennie a nem parancsolgatás, és a nem én vagyok az atyaúritsen között…. a demokratikus szülők felé próbálunk orientálódni….
Az, hogy meghallgatjuk őket, és kikérjük a véleményüket, meghallgatjuk őket, remélem segíti őket abba, hogy majd tudják képviselni önmagukat, tudjanak nemet mondani, és érezzék a saját határaikat, a saját erejüket.
Elvem, hogy a gyerek érezheti szarul magát, érezheti rosszul magát, érezhet ellenszenvet, érezhet mindent, amit mi, felnőttek is, és ennek teret is kell adni, engedni kell nekik, engedni kell őket abban is, hogy kifejezzék.
A dühöt, a haragot….rettentően fontos. Ne szoruljon beléjük, ne tegyünk úgy, mintha ezt nem lenne szabad nekik. Ha ez benn marad, akkor később, felnőtt korukba sem tudják ezt a 2 nagyon fontos érzelmet kiadni, megélni. Pedig, ezek jó iránymutatók. Ugyanúgy, ahogy az öröm, a boldogság….
így, lehet, hogy kicsit hangos család vagyok, olyan igazi olaszos, mert mindenkinek próbáljuk megengedni, hogy megélje azt, aki, és kiadja azt, aki, megmutassa azt, aki. így néha furcsán néznek ránk az emberek körülöttünk, és jókat nevetnek mellettünk….. ami néha valljuk be, tud kínossá is válni….. de már megszoktuk…. 😀
Főleg így nyaraláson… 😀 Azt vicces megélni, hogy kívülről hogyan hathatunk az emberekre…. de, volt, aki megjegyezte, többen is, hogy milyen jól neveltek a gyerekek, milyen szépen el tudja mondani, hogy mit szeretne. Hát azért tudok egy-egy ilyen pozitív visszajelzésnek örülni, még ha csak 1 mondat is…. (Pedig én nem foglalkozom a környezetemmel…. és nem érdekel ki mit szól, ki mit gondol, már rég nem kifelé élünk…….. )
Úgyhogy, a fegyelmezés, és a helyes mederben tartást még mi is szinte csak tanuljuk, mert a belső iránytű szerint próbáljuk nevelni őket, de ez nem mindig könnyű.
És, itt is érvényes, hogy engedjük magunkat látni a gyerekeinek, hogy emberből vagyunk mi is. És igenis mi is tudunk hibázni, mi is tehetetlenek vagyunk néha, és igenis van, hogy nem tudjuk, hogy mi is a helyes, mit kell tenni, vagy éppen most nincs kedvünk valamihez… Ezeket ki is mondjuk, és meg is beszéljük.
Ezt mind énközléssel. (Én most tehetetlennek érzem magam, mert ezt és ezt tapasztaltam, mikor ezt és ezt mondtam nektek…. ettől én szomorú vagyok, hisz biztosan van olyan megoldás, amivel közösen ezt meg tudjuk oldani…. ) Nem őket hibáztatva mondom, hanem gondolkodunk…. És a gyereknek nagyon jók a radarjai…. egyből érzi, ha vmi torzítás van, ha valami nem úgy van, ahogy mondod…. ő inkább a metakommunikációt „hallja”,, nem a szavaidat…. annak inkább a hangszínét, a hanglejtésedet figyelni, és azt, hogy mennyire mondod gyorsan, vagy lassan…. ennyi.
AMIT mondtál, azt nem….. azt hallja, AHOGY mondtad…. írtó érzékeny a gyerekek lokátora. Érdemes meghallani őket. Érdemes odafigyelni, ha visszajelzést adnak Neked. Tűpontosak. (És, igen, tud fájni az igazság. Hisz igaz amit mond….)
Esetenként – szinte mindig 😀 – jó kis tükröt tartanak az ember elé, amibem megláthatja nem éppen előnyös, és szeretett oldalát…. de, ezt is érdemes elfogadni, és szembe nézni vele, hisz ezért vagyunk a Földön, hogy tanuljunk, és épüljünk egymásból.
A gyerekeim az egyik legjobb tanítóim az életemben.
Olyan oldalamat fedik fel mindig, főleg, mióta kamaszodnak, amit én eddig nem nagyon akartam meglátni. Ők simán oda dobják nekem. Én meg csak kapkodom a fejem, és ülök, elgondolkodom, hogy ezt most miért mondta…. majd beépítem, és legközelebb figyelek rá.
A fegyelmezés ezek szerint oda-vissza megy, és oda-vissza működik.
Nocsak, nocsak, ez a poszt megláttatta ezt velem 😀
Nem csak mi fegyelmezünk, hanem ők is minket, keményen 🙂 Segítenek a jobb önmagunk feltérképezésében. 😀
Biró Lili