Szülőként látom,hogy egy szép, jó életet szeretnénk gyermekeinknek adni.
Igen. Mert a legjobbat szeretnénk adni.
De, a gyermeknek mi a jó?
Az,amit mi elgondolunk,vagy az,ha megkérdezzük őt,hogy mi a jó neki?
A szülő gyermek kapcsolatban sokszor az a nehéz,hogy mi eldöntjük,hogy hogy lesz jó a gyermekünknek….. pedig,közel sem biztos,sőt,hogy az lesz neki jó.
Ha szeretnénk megérteni,hogy mi van a gyermekünkbe,mit gondol,mit érez,miről mi a véleménye,akkor :
– Értő hallgatással figyeljünk
Nem kell reflektálni. Csak nézzük őt.
– Kérdezzük-hogy értette? Miért volt az neki rossz érzés?…. ő hogy élte meg?… hogy látta?… és ne mondjuk: persze….. mert… igenis,amit ő érez,az úgy van. Úgy helyes. Ő úgy élte meg.
– Fogadjuk el,hogy tök más a nézőpontja. Fogadjuk el,hogy máshogy érzékel,mint mi.
Fogadjuk el,hogy van egy kialakult látásmódja, véleménye. De, halljuk is meg! És, ne sértődjünk meg! Ezzel fogja érezni, hogy ő szeretve és elfogadva van.
- Bízzunk a képességeiben! Abba,hogy meg tudja oldani,hogy jó nevelést kapott.
- Bízzunk benne! Minden szinten. Jól csináltad!!! Hidd el,jó értékrendet kapott! Fogja tudni kamatoztatni.
- Szülői attitűdömet dobjam sutba!!!! Mert ki kell szállni magamból ahhoz,hogy a gyermeket lássam,halljam,és megértsem. Ez talán a legfontosabb.
És igen! Szülőként rengeteget tanulhatok a.gyermekemtől. Ha tudok az ő fejével gondolkodni. És ha megértem.
Vagyis, hajlandó vagyok időt, energiát, figyelmet tenni az együtt létbe, és nyugodtan meg tudom hallgatni. 
Amit mindig mondok: élni, és élni hagyni.