Eddig arról írtam, hogy tegyél meg mindent, csináld.
De, van ennek egy másik oldala, az, ha nem tesszük azt, amit szeretnénk.
Vagyis, ha mindig meggátoljuk magunkat.
De miért gátoljuk meg önmagunkat?
Mi az oka, ha nem merünk valamibe belekezdeni?
Félünk?
Nem érezzük magunkat elégnek a feladathoz, holott ott van bennünk minden?
Nem engedjük meg magunknak, mert félünk, ha boldogok leszünk, akkor azt nem érdemeljük meg?
Te megengeded magadnak, hogy minden jót megkapj, ami Rád vár? (Huh, ez jön most mindenhonnan…. )
Az önszabotázs egy nagyon is jelen lévő probléma. Sajnos. Ami nagyon sokunk életében jelen van.
De miért tesszük ezt magunkkal?
Önakadályozásnak (self-handicapping) nevezzük azt a jelenséget, amikor valaki fontos teljesítményhelyzetbe kerülve saját maga által felállított akadályokkal hátráltatja eredményességét. A jelenségre jó példa, amikor a vizsgázó mértéktelen szórakozásba kezd a vizsgát megelőző éjjel, avagy amikor a sportoló sérülésről vagy betegségről panaszkodik a versenyhelyzetet megelőzően.
Személyes példám: sok-sok van belőlük. És mire sokat ezekből felgönygyölítettem, mire mindegyikre ránéztem egyesével, külön-külön, hát, évek kellettek hozzájuk. (És még biztosan van….)
A legnagyobb arcul csapás az egyetemen az egyik nagyon fontos vizsgám előtt és közben majd az eredménynél ért. És tudatosult bennem, hogy megint ezt csinálom magammal!!! Megint lehúzom magam, megint nem engedem, hogy szépen, lassan, haladjak, és végezzem azt, ami a feladatom. De miért nem?
1 pont kellett volna ahhoz, hogy sikerüljön a vizsgám. És saját magam vágtam magam alatt a fát. Előtte napokban ráfeszültem, és szétizgultam magam, mindenfélét mondtam magamnak, hogy ez nekem miért nem fog sikerülni. Természetesen igazoltam……
A múltamból sok ilyen példát tudnék még hozni, ami erre az önmagam megakadályozására erősítene rá.
Aztán megkérdeztem magamtól, hogy ezt miért csinálod magaddal?
Miért teszed tönkre azt, ami benned van?
Miért nem segítesz magadnak abba, hogy nem a hülye gondolatokkal mérgezed magad?
hm….. sokáig nem mertem elindulni a válaszokat megkeresni.
Féltem, mi lesz, mit kapok, és meg tudok e velük birkózni.
Legfőképpen attól féltem, hogy kibírom – e a válaszokat. És fel fogom tudni dolgozni?…..Mert azt sem könnyű, ha a kérdésekre megkapjuk a választ, és esetleg fáj az a válasz, akkor mit is kezdünk velük?….
Elindultam, és az önismerettel válaszokat kaptam. Igen, nem volt könnyű feldolgozni, igen, nehéz volt elviselni amit kaptam, és igen, le kellett mennem az aljára a fájdalomnak ahhoz, hogy épülni tudjak utána belőle, és ki tudjam venni a legértékesebb gondolatot belőle.
Tudom, minden értem van, minden engem szolgál. Akármennyire is fáj….
Ezt megtanultam.
Ha valamire választ kaptam, mindig ez az első, ami eszembe jut. Már kész voltam a választ megkapni, már el bírom viselni. Köszönöm. Ebből már tudok újat, mást építeni.
Ha nem vagy kész valaminek a befogadására még, nem fog megérkezni hozzád.
Legyen az bármi: gondolat, válasz, helyzet, élmény, ember, munka….. bármi…..
Ezt is megtanultam.
És azt is megtanultam, hogy türelemmel, önmagam lefejtésével tudok egyre jobb és jobb emberré válni, és az önszabotázst befejezni.
És, szeressem önmagam.
Hisz csak ezzel fogom tudni visszaintegrálni magamba a válaszokat, még ha nagyon fájnak is…. fogadjam el magam, és tudjam, szilárdan, hogy értem van. Minden értem van.
Én is sokáig halogattam dolgokat, míg el mertem indulni, meg mertem tenni.
A halogatás az egyik, ami az önszabotázst mutatja. Nem merjük, félünk, mi lesz?
Az önismerettel szépen kidolgozható, hogy mi áll a háttérben, miért halogatunk oly sok mindent.
A halogatás és a kifogások keresése kéz a kézben járnak, amik segítik, hogy ne is csináljunk semmit. J
Te mit halogatsz?
Mivel nem mersz szembe nézni?
El mersz indulni?
Meg mered keresni a válaszokat?
Biró Lili