A „kell”-ek rabsága
Hány kellel találkozunk az életünk során?
így kell, így szokták…..
Megöli az ember szárnyalását, az ember kreativitását, az emberi lelket visszafogja.
Amikor megszületünk, és bekerülünk a bölcsödébe, óvodába, azonnal azzal találkozunk, hogy muszáj csendben maradni, muszáj szépen ülni, muszáj csendben enni, és csendben aludni, mert így kell, így illik, és így illik. Az óvodában így szokták csinálni.
Az iskolában hatványozottabban kapjuk ezt a nézőpontot. A kellek…..
Majd ahogy felnövünk, a fősikolában, egyetemen is követni kell a szabályokat, a rendszert.
És lesz az a pont, amikor elegünk lesz a kellekből…. és ránézünk, hogy hány kell is van körülöttünk?
Jó ez nekünk?
A gyermek megszületésével, a gyermeknevelésben is rengeteg kellel találkozunk. így kell, mert akkor ez és ez lesz a gyermekkel.
Ekkor kell szoptatni, mert akkor….
Ekkor kell felvenni, mert akkor, ha nem így teszel… ez és ez lesz….
Ekkor kell……
Ez mind a félelmet szolgálja…. mind azt táplálja. A félelmet.
Ha Kellekkel élünk, az a külső elvárás, a külső, felénk tett elvárás. KÜLSŐ
Elvárás…..
Aztán ahogy érünk, változunk, és színesben látjuk a világot, egyre jobban rájövünk, hogy nem fekete és fehér a világ, és mennyi, de mennyi aspektusból tudjuk szemlélni egy egy dolog természetét, és történését.
És, nem kell megfelelni.
A kellek már nem kellenek, már nem szolgálnak.
Már nincs értelmük.
Rájövünk, hogy a világ színes.
Bárhogy dönthetünk.
Bárhogy tehetünk.
A kellek-nek megszűnt az ereje…..
Rájövünk, nem is volt értelme…. csak tettük, ami a helyes, amit annak gondoltunk…
Biró Lili