A mai edzés alkalmával sok-sok felismerés keletkezett bennem.
És! Éppen itt az ideje, hogy elindítsam a blogomat, ami hónapok óta arra vár, hogy töltögessem, írogassam a felismeréseimet, a gondolatfolyamataimat. Elérkezett az idő.
A férjem jegyezte meg a múlt héten, hogy olyan jó, hogy ilyen türelemmel vagy most önmagadhoz, az edzésekhez, a szakmai utadhoz…. ezen elgondolkodtam…. és tovább vittem a mondatát….
Amióta a Pszichológia egyetemre bekerültem, azóta még türelmesebb vagyok önmagamhoz, még jobban tudom segíteni önmagam ahhoz, hogy kívülről tudjak egy – egy élethelyzetet, egy-egy megoldandó feladatot szemlélni. Kívülről, vagyis csak szemlélőjeként, és nem bevonódva…. megkérdezni önmagamtól, hogy miért jött? Mit szeretne tanítani? Miért kaptam?…. (Akár ember, akár az életembe kirajzolódó feladat).
Próbáltam én is gyorsítani minden folyamatomon…. gondolom ismerős sokunknak…. (Ezt hogyan is csináljuk? És a legjobb kérdés: Miért is csináljuk?)
Szóval, dorgálom magam, vagyis dorgáltam…: Miért nem vagyok már -20 kilóval kevesebb? Miért nem tudok 1000%-os pontossággal tréningeket tartani már? Miért nem tudok úgy segítséget adni, ahogy gondolom, és ahogy kitaláltam magamnak, hogy lehetne…. és a sok-sok kérdés a fejemben….
Aztán elkezdtem az edzéseket, mert ugye a súlyom vezényszóra nem akar magától lefelé menni…. és, valami megváltozott, valami más lett, valami nem olyan, mint régen ….. de, nem kívül, hanem belül, bennem. Amikor erre rájöttem, és azt kezdtem el keresni, hogy mit is tudok az edzésben és a lépcsőzésekben élvezni, akkor fordult át a „kínlódás” bennem. Már nem úgy mentem, hogy a fenébe, megint, és a fenébe, ó jaj, meg KELL tennem, ha csinos akarok lenni, ha egészséges akarok maradni…… sok opciót felsorakoztattam – gondolom ismerősek ezek, Neked is – mikor elkezdtem….. de mégsem ezek győztek.
A változás bennem volt/van. Folyamatosan.
És elengedtem az akarást, elengedtem a „gyorsítást”, azt, hogy gyorsan történjen minden, mert ha nem, lemaradok valamiről, esetleg nem leszek olyan csinos, okos, bölcs…..…. vagyis, felismertem, hogy az önmagam frusztrálása helyett vegyem észre azokat a tényezőket az életemben, amik engem segítenek, értem vannak, és engem támogatnak az utamon. Tegyek fel másik szemüveget, lássam azt, amiben BENNE VAGYOK. MOST!
Nem holnap, nem majd, MOST!!!
A tanulásban ugyanezt megélem, nap, mint nap. Ez a feladat, ez a könyv, amit el kell olvasni, MOST mit tud nekem adni? Mi lesz benne, amivel tovább tudok épülni, fejlődni?
Azt vettem észre, hogy máshogy színesek a gyümölcsfák virága, máshogy zöld a fű, máshogy szimpatikusak az emberek, máshogy tudom az életemet szemlélni, máshogy megyek az autóval, ami egyértelműen VAN, de ha belegondolsz, mégsem egyértelmű, hogy van….. máshogy jó itt lenni a világban, a Föld nevű bolygón! A szívem csordultig megtelik ilyenkor hálával.
Hogy mi változott?
Én.
És a hozzáállásom.
Ezekkel együtt változott az, ahogy látom magam körül a VAN-t.
Nem automatikus, „JÁR”-nak tekintem a körülöttem lévő embereket, tárgyakat, hanem alázattal megköszönöm nap, mint nap, és számot vetek. Megköszönöm, hogy támogatnak, segítenek, szolgálják az utamat.
Türelemmel lenni önmagunkhoz…. pontosan ezt teszem amióta az önfejlesztést gyakorlom, és végzem.
De kinek mit jelent a türelem?
Neked mit jelent a türelem?
Neked mit jelent az, hogy türelemmel tudj lenni önmagadhoz?
Mit teszel Önmagadért, hogy türelmesebben tudd elfogadni önmagad, hogy tudj türelmesebb lenni a saját fejlődésedhez, a saját életfeladatod megtalálásához, a saját lényedhez való kapcsolódásodhoz?…
Folytathatod a kérdéssort, tetszés szerint, ha elindított Benned valamit.