Lászlóné Biró Lili vagyok, 36 éves, 4 gyermekes édesanya.
Tisztelettel köszönöm Szabóné Kiss Évának a felkérést, hogy tartsak előadást a szoptatás és a pszichológia kapcsolatáról.
Nagy megtiszteltetés ez nekem. Köszönöm szépen, hogy itt állhatok, és elmesélhetek egy kis szeletet abból, ahogy én éltem végig a szoptatást, és hogyan is kapcsolódik mindez a pszichológiához?
Éva azzal keresett meg, hogy olvasta a blogomat, amit nem olyan régen indítottam, és nagyon tetszik neki ahogy gondolkodom, amiket írok, és ezért kérne fel erre az előadásra. Gondoltam, ha azok a gondolatok tetszenek, akkor azokkal kapcsolatba fogok a szoptatás és pszichológia viszonyáról beszélni Nektek.
Amiket mondok, és írok a blogomban, mind végig éltem, végig csináltam. ÉS felvállalom…. tudom, milyen ez a folyamat, tudom, ismerem az utat…..
( A 4 gyermekemet összesen 6,5 évig szoptattam. )
Az én szoptatás történetem 2005-ben kezdődött, amikor az első gyermekem megszületett.
Akkor még nem tudtam, hogyan kell tudatosan felkészülni a szoptatásra, csak azt tudtam, hogy valahogy lesz, és valahogy sikerülni fog. Nem volt B opcióm.
A kórházi napok nagyon nehezek voltak. Nehezen éltem meg. Sokat sírtam azokon a napokon… Természetesen a hormonok is közrejátszottak.
De, nézzük ezt lelki oldalról….
22 éves voltam, amikor az első gyermekem született. Fiatal, éretlen, és nem voltam kész arra, hogy gyermeket vállaljak.
Akárhogy tetszik, ez az igazság. MA már tudom, hogy az élet mindig értünk van, minket szolgál, és minden úgy alakul, ahogy nekünk a legjobb, ahogy lennie kell…. Ezt megértettem, most, kb 36.éves koromra…. azóta elfogadtam, hogy minden gyermekem a legjobb időpontban született, és minden úgy volt jó az életemben, ahogy volt, és ahogy alakult.
Azért is tudok most itt állni, és beszélni a tapasztalataimról.
Tehát:
A szoptatás elsődleges szerepe az ösztön, a táplálás, amivel életben tudjuk tartani az újszülöttünket, akit nem olyan régen hoztunk a világra….Igen ám, de a születéssel nagyon sok dolog, titok, minta aktiválódik, amire nem számítottunk, ami nem tudatos, amire nem lehet felkészülni.
Többek között ahogy mi születtünk, ahogy mi érkeztünk erre a világra, majd az is megjelenik, ahogy velünk bántak a szüleink….amilyen elvek, nevelési szokások szerint felnőttünk….
Ez mind, együtt, megszületik, előbújik belőlünk, ahogy a gyermek is előbújt belőlünk.
Fájdalmas, és nem könnyű ezekkel szembe nézni, hiszen sebeket, sérüléseket hoz felszínre, és tép fel.
Miért is mondom ezeket a szoptatáshoz kapcsolódóan?
Mert sajnos ezek mind befolyásolják azt, ahogy érezni fogunk a babánk iránt, ahogy szeretni fogjuk őt, ahogy viszonyulunk hozzá.
Nem is gondoljuk, hogy honnan jön az, ahogy viselkedünk, és nem is tudjuk, hogy miért azt tesszük… csak tesszük…
Sok rétege van a szoptatással kapcsolatos attitűdjeinknek.: és sok narratívát, történetet hordozunk önmagunkról, párkapcsolatunkról, családról, gyermeknevelésről, amikkel szintén tudatosan nem vagyunk tisztában. Ezeket mind a származási családunkból hoztuk.
Érdemes ezeket felgöngyölni, és beszélni róluk, hiszen ha nem nézünk velük szembe, akkor csak még rosszabb lesz, esetleg nem is tudunk majd szoptatni.
A legfontosabb még az a kérdés:
– Anya hogy van önmagával?
– Anya hogy érzi önmagát belül. Anyaként? Nőként? ….Feleségként?
A szerepeink meghatároznak minket. Mit gondolunk magunkról anyaként, nőként, feleségként önmagunkról?
Mik azok a szerepeink, amikkel tudunk azonosulni? Melyik az, ami előtérbe kerül ilyenkor? Az anya, a nő, a feleség?
Tudom, átérzem, hogy nehéz a szerepeket összeegyeztetni, és egyensúlyba tenni. Sőt, ilyenkor, a gyermek 2-3 éves koráig nem is látjuk önmagunkat nőként, hisz a gyermek gondozása, ellátása nagy feladat. Csak rá fókuszálunk, csak őt látjuk, csak az ő igénye a fontos. Pedig, figyelnünk kell önmagunkra, a nőre. Önmagunk miatt elsősorban, és a férjünk miatt.
A környezetünk elvárásait tegyük le. Az elvárásokat tegyük le. Ne kifelé akarjunk megfelelni.
Én azt tapasztalom a mai világban irreális elvárásokat támasztanak az édesanyákkal szemben. Nem szabad ezekkel törődni, csak hallgass befelé, és figyeld a gyermekedet. Ő mindent mutat Neked, csak halld meg őt. Ezt úgy tudod megtenni, ha az elvárásoktól, és a megfelelni akarástól megszabadulsz. Nézd a gyermekedet, és figyeld őt.
Ha jókedvű, ha jól érzi magát a bőrében, akkor minden ok. És nem szabad, hogy elbizonytalanodj.
Hidd el, mindent úgy csinálsz, ahogy a gyermekednek a legjobb. Bízz magadba!
És a másik központi kérdés, amiről nemsokat beszélünk: a szégyen.
Elfogadom e magam olyannak, amilyen vagyok?
Tudom e szeretni magam olyannak amilyen vagyok, és a testemet is el tudom e fogadni olyannak, amilyen?
Ha szoptatok, mit fogok gondolni a szerepeimről? Hogyan tudom összeegyeztetni a nőt és az anyát önmagamban?
Mit fogok gondolni a testemről? Mit fogok gondolni a mellemről?
Mit fogok érezni ezekkel kapcsolatban?
Mit ÉRZEK?
Ez a legfontosabb.
Légy őszinte önmagadhoz.
Kérlek, légy őszinte önmagadhoz, és mond ki azt, ami benned van. Mit érzel? Hol érzed?
Ne félj.
Nem kell megfelelned…. A babádnak, igen.
A férjednek, párodnak, igen, akik támogatnak, szeretnek.
De csak azért tenni valamit, mert elvárják, ne tedd.
Haszontalan.
Igaz ez a szoptatásra is igaz.
Hidd el.
Fontos, hogy őszinte légy magaddal.
A gyermek ezt fogja megérezni, pici babaként is, főleg pici babaként érzi a Te rezgésedet a legjobban.
Te mennyire vagy egységben önmagaddal?
Te mennyire tudod hitelesen képviselni azt, amit érzel, és azt, amit mondasz. Kongruens tudsz e maradni önmagadhoz?
Tudod e azt kimondani, amit érzel?
A gyermek a legjobb érzelmi barométer, hidd el.
Rögtön megérzi, ha nem szívesen szoptatod, ha nem szívesen dajkálod, ha nem szívesen vagy vele.
De ezzel semmi baj sincs. Hidd el, rendben van. Teljesen rendben van.
Csak mond ki, és légy őszinte magadhoz. 😀
Amit én is megtanultam: Tudj segítséget kérni, tudj tanácsot kérni, tudd azt mondani, hogy nem. A legfontosabb: tudni NEM-ezt mondani.
Ha erre képes vagy, és hiteles vagy önmagadhoz, a belső érzéseidhez, a szoptatás is szépen, simán fog tudni menni. (Természetesen mindig vannak kivételek. Érdemes ezek mögé is nézni, hogy mi okozza az elakadást.)
Csak higyj benne, csak bízz benne, és ne engedj a kétkedő szavaknak!
Drága Édesanyák!
A legszentebb dolgot teszitek itt a Földi Életben.
Ezt mindig tudatosítsátok magatokban!
Sose feledjétek!
A gyermek Isten ajándéka. Ő az, aki által gyógyulunk mi is, szülők, gyógyít mindenkit.
A gyermek az, aki gyógyít, és tanít. Tanítani jöttek a Földre!
Ha van fületek rá, ha meghalljátok, ha egyenrangú partnerként, és tisztelettel bántok vele.
Végezetül, hoztam egy fantasztikus idézetet, nektek, édesanyáknak:
„Annak az anyának, aki elbújt a fürdőszobába, hogy egy percet egyedül lehessen, amíg a könnyek lefolynak az arcán.
Annak az anyának, aki úgy érzi olyan fáradt, hogy már nem bírja tovább, és bármit megtenne azért, hogy ledőlhessen.
Annak az anyának, aki vezetés közben eszik, hogy más ne lássa, hogy mit eszik.
Annak az anyának, aki épp a kanapén sír mert kiabált a gyermekével, és most bűnösnek érzi magát.
Annak az anyánk, aki a régi farmerját próbálja magára húzni, hogy ha a tükörbe néz, jól érezze magát.
Annak az anyának, aki nem akar kimozdulni a házból, mert az most neki túl sok lenne neki.
Annak az anyának, aki épp pizzát rendel ebédre, mert egyszerűen nem tudott ebédet főzni.
Annak az anyának, aki egyedül érzi magát, még ha egy tömeg közepén is áll.
Elég vagy.
Fontos vagy.
Kiváló ember vagy.
Ez az élet szakasz nagyon nehéz és embert próbáló.
De a végén rájössz, hogy az egész megérte. De most nehéz. Mindenkinek máshogy nehéz. Nem beszélünk róla, de nem csak neked nehéz.
Nagyon jól csinálod.
Azok a csillogó szemek, amikor rád néznek, tökéletesnek látnak, azt gondolják, hogy Te vagy a legjobb.
Azok a pici kezek, amikor megfogják a te kezed, azt érzik, hogy ez a legerősebb. Úgy érzik, hogy meg tudják hódítani a világot.
Azok a pici szájak, evés közben, azt gondolják, te vagy a legjobb, mert a pocijuk tele van.
A pici szívek nem akarnak mást csak téged.
Azért, mert jól csinálod. Csodálatos anya vagy!”
Köszönöm szépen a figyelmet!
Köszönöm, hogy meghallgattatok!
Biró Lili