Büszkeséggel töltött el mind a 3 évzárón ott lenni az idei évben (IS). Szeretem ezeket az alkalmakat. Ilyenkor mindig egy kis összegzés megy végbe bennem is. A pedagógusokat pedig mélységesen tisztelem, rengeteg munkájuk van az egész évbe, abba, ahogy tanítják, oktatják, nevelik a gyermekeket.
Nagyon féltem, hogy fogok tudni ennyi szerepemben teljesíteni, és jelen lenni, mikor belevágtam életem nagy projektjébe. (anya, feleség, nő, tanuló, barátnő, gyerek…..)
Örülök, hogy a gyermekeim ugyanúgy végzik az iskolákban a feladataikat, és szépen teljesítenek. (Ez már beigazolódott….) Tudom, nem versenylovak. 😀 Nem is igazán a teljesítményükről szeretnék írni….
Arról, hogy amennyire féltem attól, hogy elkezdjem ezt a nagy projektemet, annyira jól „sikerült”, hisz a gyerekeimnek óriási példa, és óriási erő az, hogy anya tanul, és anya azt tanulja, és azt végzi, ami a vágya, az álma.
Annyira drágák voltak, mikor az idei vizsgaidőszakban megkérdeztem tőlük, hogy nem nehéz ez nektek, hogy anya alig tud ilyenkor veletek lenni?
Ők erre azt válaszolták, nem, anya, dehogy. Annyira jó, hogy ilyen kitartó vagy. Ez nekünk is olyan jó. És megölelgettek.
Hát persze, ilyenkor mindig bűntudatom van velük szembe, és a férjemmel szemben is, hisz rengeteg erőt, időt igényel mindenkitől, mikor vizsgára kell készülnöm, és bezárkózom a szobába. Akár napokra… Vagy éjszakákra…. vagy amikor minden hétfőn reggel 6-kor már indulok Pestre… és a hétfő reggeleken egyedül vannak….
Azért is jó idősebb fejjel belekóstolni az oktatási rendszerbe, mert nem vagyok olyan szigorú velük, hisz látom, mi megy….. és tapasztalom, milyen napi szinte oda tenni magukat, és csinálni, vinni…. nem felejtettem el legalább… újra belecsöppenve… és, legalább önmaguk belső ereje által tanulnak, nem az én nyomásomra… én nem mondom nekik, én csak anniyt szoktam, hogy a Te tanulásod, ha fontos, és tudod, hogy kell, tedd meg. A tőled telhető legjobbat tedd bele. Ahogy Te érzed. És Te érez meg, hogy minek mi lesz a következménye.
Szoktam is nekik mondani, tudom, hogy kemény, tudom, hogy néha az az 1 pont kell…. tudom, hogy mindent megtettél, tudom, hogy amikor fáradt vagy, akkor nem úgy teljesítesz, és nehezebb…. tudom, hogy igyekszel, és tudom, hogy mennyire bátor voltál. Tudom, hogy néha igazságtalan a rendszer, és az osztályzás, és tudom, hogy a tanárnak is nehéz néha…
Igen, nem könnyű nekik minden nap hozni az „elvárt anyagot”, az „elvárt viselkedést”, az „elvárt szokásokat”, az „elvárt illemet”…..
Itthon már nem is várom el tőlük…..
Csak legyenek, csak élvezzék, hogy otthon meg lehet nyugodni, lehet pihenni….
Az idei év pörgős volt, és csak azt vettük észre, hogy vége.
Azt vettük észre, hogy hopp, bizonyítvány osztás….
A következő évünk nehéz lesz. Hatványozottan. De azt is megcsináljuk. Ahogy mindent kiviteleztünk.
Ezt is meg fogjuk csinálni.
Amit mindig tanítok a gyerekeimnek, hogy szívvel-lélekkel éljenek.
És amikor azt hallom Kincsőtől, hogy imád a színpadon táncolni, és annyira természetes neki, ugyanígy a tornával, vagy Zsófitól, hogy imád énekelni, és el sem tudja képzelni, hogy ne így legyen, vagy Botitól, hogy igen, szeretnék a GAMF-ra vagy a Műszaki Egyetemre bekerülni, mert Robotikát szeretnék tanulni, az érdekel a legjobban, akkor azért el szoktam gondolkodni, hogy a minta, amit látnak, csak nem olyan rossz, és hogy ezt a göröngyösebb utat választottuk Gabival…. talán megérte…. (Ha felnőttek lesznek, talán, akkor fogok igazán megnyugodni, hogy tényleg így van-e….)
Hisz mind a ketten „önmagunk urai vagyunk”…. és alakítjuk a jövőnket.
Bizonyítvány osztásnál mindig picit megállok, gyököt vonok, és végig gondolom az eddigi pörgetett életünket….picit megállunk.
Merre, hogyan tovább, mit változtassunk?….. kell-e változtatni?…. Merre is tartunk…
De mindig kapunk támaszt, mindig kapunk áldást, mindig kapunk erőt, és kitartást mindenhez.
Meg kell állni picit néha, és örülni az elért sikereknek, az elért eredményeknek, és annak, hogy tudjuk csinálni.
Köszönöm. 🙂
Biró Lili