Mindig, mindenhol, és mindenkor…..
Paradoxon jelentése:
Wikipédiai kutatásom során:
- Az igaz paradoxonolyan abszurdnak tűnő következtetésre vezet, ami mégiscsak igaz.
- A hamis paradoxonolyan tényt bizonyít, amely nem csak hamisnak tűnik, hanem valóban az is; a hiba a paradoxon bizonyításában rejlik valahol, egy hibás logikai következtetésben vagy valótlan feltételezésben. Ide tartoznak a klasszikus érvénytelen bizonyítások (például 1 = 2), amelyek valamilyen rejtett, nem megengedett matematikai műveletet (például nullával való osztást) végeznek el.
- A fenti kategóriák egyikébe sem sorolható paradoxonok valódi ellentmondások, amelyek a valóságról alkotott kép, a paradoxon alapját képező rendszer, modell, hibás voltára hívják fel a figyelmet. Ezek a leghasznosabbak, mivel többnyire a rendszer finomítását, továbbfejlesztését eredményezik.
Adni és kapni, szeretni és gyűlölni, megbocsátani és kiérdemelni, hitelesnek lenni, miközben úgy érezzük igazságtalan velünk az élet… Felelősséget érezni, miközben nem moralizálunk, előnyben részesíteni, miközben nem ítélkezünk, gondoskodni, miközben gyűlölünk, felmentést adni a másiknak, miközben neki szóló indulatainkat nehezen fékezzük.
/Böszörményi Nagy Iván – kontextuális családterápia/ A legkedvencebb idézetem. Mikor olvastam, teljesen magával ragadott. Minden benne van, fontos paradoxonok, ami nálam is sokszor megjelenik, sokszor tapasztalom…. és sokszor hintázom benne…. aztán a megengedés következik.
Tele van az életünk ilyen paradoxonokkal…..
Dalai Láma könyvét olvasom, ő is ezt feszegeti, de milyen jól feszegeti. 🙂
„Aki tele van negatív előítélettel, és haraggal, az távolinak érzi a többi embert. Magányos lesz. Ha viszont nyitva a szíve, tele bizalommal, és barátsággal, akkor még ha fizikailag egyedül van, sosem fogja magányosnak érezni magát. A boldogsághoz csak a szeretet és a melegszívűség révén juthatunk el. Ezek növelik a belső erőt, és az önbizalmat, csökkentik a félelmet, segítenek kifejleszteni a bizalmat, a bizalom pedig barátságokat szül.
A bizalom összehozza az embereket.
Amikor együttérzés van bennünk, és melegszívűen viszonyulunk másokhoz, az egész légkör megváltozik körülöttünk, pozitívabb, és barátságosabb lesz. Mindenhol barátokat találunk.
De ha a félelem és a bizalmatlanság uralja az érzéseinket, akkor ösztönösen elhúzódnak tőlünk az emberek.
Ők is óvatosak, gyanakvóak és bizalmatlanok lesznek. Ebből fakad a magányosság érzése.
A melegszívű emberek teljesen nyugodtak. Ha valaki félelemben él, és különlegesnek gondolja magát, az érzelmileg automatikusan eltávolítja magát másoktól. Azzal megteremti az elidegenedés és a magány alapjait.
Amikor emberekkel találkozom, mindig azt hangsúlyozom, hogy ugyanolyan emberi lények vagyunk. ezer ember: mind ugyanolyan emberi lények. Tízezer, vagy százezer: ugyanolyan emberi lények, mind mentálisan, érzelmileg, és fizikálisan is.
Eltűnnek a korlátok.
Olyankor az elmém teljesen megnyugszik.
Ha túl nagy a hangsúly önmagunkon, és különlegesnek kezdjük gondolni magunkat, az csak fokozza a szorongást, az idegességet.
Paradox helyzet….. hiszen túlzott énközpontúság célja a nagyobb boldogság megtalálása, ám ha túl sokat foglalkozunk magunkkal, éppen az ellenkező célt érjük el vele.
Minél inkább magunkra fókuszálunk, annál távolabb kerülünk és annál jobban elidegenedünk másoktól. Végül önmagunktól is elidegenedünk, mivel a másokkal való kapcsolat alapvető része ember mivoltunknak.
A túl sok félelem, és bizalmatlanság, a túl sok befelé irányuló figyelem stresszessé tesz bennünket, és magas vérnyomást is eredményez.
Nem kell másokra várnunk, hogy megnyissák felénk a szívüket. Ha a mi szívünk nyitva van feléjük, akkor sosem leszünk magányosak…. „
Annyi paradoxonnal találkozom életem során….
- párkapcsolat
- gyereknevelés
- munka
- siker
Oh, biztosan Te is átélted már ezt…
A legjobbat akartad, mégsem úgy sült el…
Olyan paradox az, hogy szeretnénk a legjobbat adni, mégsem úgy sült el, pedig a legjobbra törekedtél….
Olyan paradox az is, hogy a gyereknevelésben is minél jobban arra törekszünk, hogy nekik jó legyen, annál jobban elveszti saját erejét, pedig a legjobbat akartad neki adni… végül rájöttél, hogy az a legjobb, ha hagyod a saját erejét megtalálni.
Olyan sok paradox van. Mikor az első gyermekem megszületett, azt hittem azzal teszek a legjobbat, ha egyfolytában vele leszek, csak az ő kérésére, igényére figyelek… közben magamról elfeledkeztem…
Ráleltem egy paradoxonra: ha addig szeretsz, hogy az már fáj, akkor nem marad fájdalom, csak szeretet. /Teréz anya/
Ugyanezen gondolatsort követve :
Teréz anya imája
Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,
mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak,
hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy,
hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel,
mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel,
holnap már feledésbe megy,
mégis tedd a jót!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz,
lerombolhatják egy nap alatt,
mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre,
de ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van,
s ha verést kapsz cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
Teréz Anya Imáját mindig elolvasom, ha picit szembesülök azzal, hogy a világban nem természetes még az, hogy önzetlenül adunk, és önzetlenül segítünk, önzetlenül csak úgy jó kedvünk van, és nem hasznot lesve teszünk valamit… csak azért, mert az jó, csak azért, mert a másik embernek jó, csak azért, hogy a világ jobb hely legyen…. és nem érdekből. Csak úgy….
Aztán, itt van a férjem nagy ígérete: És milyen igaza lett, a 20 év alatt ezt jól be is tartotta: 😀
„Soha nem ígérek semmit, de azt betartom.” Sokszor elmondta, és sokszor be is vált, hogy nem kell ígérni, soha, semmit, az élet hozhat meglepetéseket….
Ugye az én állandó mondatom: Ami örök, az a változás. Erre rímel ez a csodálatos paradoxon:
„Van valami állandó az állandóság hiányában.”
Az élet örök változás, mozgás, fejlődés, haladás, előre mutató, szerteágazó, hullámzás…. gyönyörű. Ahogy minden nap úgy lehet köszönteni az új napot, hogy: Ma mit tartogatsz számomra? Készen állok, nyitott vagyok az újra, jöhet bármi, tanulok belőle. Értem van.
És a következő is zseniális….
„Kevés dolog van
annyira siketítő
mint a csend.”
Sok ember nem tud önmagában lenni, egyszerűen nem tud csendben élni, csak egyedül, csendben lenni… miért is? Sok cikk, szakkönyv szól arról, hogy a csend a legjobb önismeret, ott találhatsz önmagadra, a félelmeidre, arra, akivel nem szeretnél szembe nézni. A csend jó barát, aki segít meghallani, amit eltakarunk. Segít önmagunk jobb rálátásában.
És a csúcs:
„Egy kicsit beképzelt voltam, de most már tökéletes vagyok.”
Ehhez nincs mit hozzáfűzni…. 😀
VAGYIS:
A paradoxon egy szempontból mindenképpen hasznos: arra késztet, hogy rendet teremtsünk a gondolataink között. Valahányszor váratlan ellentmondás lép fel, kikezdhetetlennek tűnő alapfeltevésekből képtelen következtetések adódnak, úgy érezzük, újra rendbe kell tennünk a világot. Cseppet sem hízelgő tükröt tart gondolkodásunk elé és ráébreszt, nem értünk valami egészen alapvető dolgot. Nincs más hátra, meg kell vizsgálnunk a hibához vezető rejtett alapfeltevéseket.
Biró Lili